„Az újszövetségben Krisztus a Magasságból érkezett Nap, aki irgalmában meglátogat minket, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek.” (Ua. 168.o.)

A Nap vallásos tiszteletének kialakulását segítette annak végiggondolása is, hogy mi lenne velünk, ha a Nap eltűnne az égről.

„Mivé lennénk, ha a Nap egyszer csak eltűnne az égről? Az éjjeli sötétség nemcsak néhány órán át tartana. A lehűlés egyre fokozódna ebben a naptalan éjszakában, és nemsokára az egész Föld megfagyna. Jég és hó borítana be mindent, ahol most víz van. Megszűnnének az esők, a villámok. Az egyre hidegebb sötét világban a hőforrások, hévizek, gejzírek, vulkánok köré zsúfolódna az élővilág és az emberiség. Ha egy gonosz óriás a Napot és a Holdat is elrabolná, a vulkánok is kialudnának, a mélyvizű források is lehűlnének, hozamuk lassan lecsökkenne. A növény- és állatvilágot mesterségesen kellene fönntartani, különben az emberiség hamar éhhalált szenvedne. … A növényi lét teljes egészében a napfényre épül. A vulkáni hő és az időnként föllángoló fény nem lenne képes a növényvilágot, de talán még néhány növényt sem megőrizni. Ha pedig a növényvilág elkorcsosul, az állatvilág és az emberiség sem kerülheti el az elkorcsosulást, lényegében teljes kihalást. Az élet értelmetlen, nemtelen, elfajult küszködéssé válna. Eltűnne világunkból a szépség legfőbb forrása és fenntartója, az élet kibontakozásának örömteli távlata.” (Grandpierre Attila: Az élő világegyetem könyve. Válasz könyvkiadó, Bp. 2002. 18-18. o.)

Napjainkban a Nap eltűnésétől való félelemnek nincs szerepe a társadalmak életének alakításában, és ezért egyre nehezebb ennek kultúraformáló erejét megértenünk. De a Nap "újjászületéséhez" kapcsolódó kiemelkedő jelentőségű ünnep a Karácsony, mind a mai napig tartó hatása mégis utal erre.

„Villanyfényes világunkban nem könnyű átlátni a sötétségtől való rettegés kultúraformáló szerepét, bár mindnyájan megérezzük, ha telente, az amúgy is rövid nappalok idején heteken át nem bújik elő a Nap, nem tudunk kimászni a depresszióból. A fényre, melegre törekvés vágya egysejtű korunk óta zsigereinkben van, s ez a vágy visz bennünket a szellemvilág magasabb régióiba.” (Jankovics Marcell: A Nap könyve. Csokonai Kiadó, 1996. 12. o.)

Amiért napjainkban a Nappal foglalkozunk, az az ezzel éppen ellentétes félelem. Nem a Nap eltűnése aggasztja a modern társadalom embereit, hanem a Nap egyre inkább veszélyes sugárzása és melege. A bőrbetegségek, a szembetegségek növekedésének aránya, az aszálykárok, a kánikulában növekvő halálesetek száma, mind mind olyan társadalmi jelenség, amelyek elkerülhetetlenül a Nap felé fordítják figyelmünket. S úgy tűnik ennek, a félelemnek is kultúraformáló hatása van!

Ezek után nézzük meg, hogy a Természettudományi lexikonban mit olvashatunk a Napról:

„A Nap magas hőmérsékletű gázgömb, amelyben az energiát főleg atommag-reakciók (elsősorban hélium szintézise) termelik. Sugárzása tartja fenn az életet a Földön.”(Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Bp. 1967. 554. o.)

A Nap központi szerepére utal - szintén tudomány nyelvén megfogalmazva - az is, amit az éghajlat alakításában betöltött szerepéről tudunk.

„Az éghajlati rendszer az éghajlatot hosszú távon kialakító és befolyásoló tényezők és folyamatok egymáshoz kapcsolódó, összefüggő együttese. Ennek a rendszernek a fő energiaforrása a napsugárzás, amely az egész rendszert működésben tartja.” (Varga-Haszonits Zoltán: Az éghajlatváltozás mezőgazdasági hatásának elemzése, éghajlati szcenáriók. In: „AGRO-21” Füzetek, 2003. 31. szám, 11. o.)

Ezek a megfogalmazások egészen mások, mint az eddigi idézetekben, de mindegyikben közös vonás, hogy a Nap tartja fenn az életet a Földön. De amíg korábban – mint azt az előzőekben közölt idézetekben olvashattuk – ez a tudás összekapcsolódott a tisztelettel, mára ez jelentősen megváltozott. Ma a társadalmi normák alakulásában kiemelkedő szerepet játszó tudósokat elsősorban a Nap energiájának hasznosítása foglalkoztatja. Erre utalnak a Környezetvédelmi Lexikonban szereplő címszavak is:

Napautó, napcsapda (!), napelem, napenergia, napenergia hasznosítás.

Ez alapvető szemléletbeli változás. Ennek a szemléletbeli változásnak néhány következményét mutatjuk be a továbbiakban.

A Nap tisztelete a mezőgazdasági munkát végző emberek között még mind a mai napig – ha nem is olyan intenzitással mint korábban – megfigyelhető. Már a népművészeti motívumok között is kiemelkedő szerepet kapnak a Nap-motívumok. A népmesékben és a díszítő művészetben hol egyértelműen felismerhető módon, hol csak szimbolikus utalásokban tűnik elő a Nap. Ezek közül igen jellegzetes a ház homlokzatán megjelenő sugárzó Nap, vagy a székely kapuk elmaradhatatlan Nap és Hold díszítése, vagy például a sírok kelet felé tájolása. Minderre - itt a részletesebb elemzés nélkül - azért utalok, hogy rámutassak: a természet közelében élő emberek számára nagyobb jelentősége volt magának a Napnak, mint a városi emberek számára.

A figyelmünket fordítsuk inkább arra a különbségre, ami a mindennapi életben máig megfigyelhető a falusias (mezőgazdasági munkát végző) és a városi életforma között. Természetesen e különbségben jelentős szerepet játszott a technikai fejlődés eredményeinek különböző időpontban történő elterjedése is a városokban és a falvakban. Hiszen például – ha késéssel is - a villany, vagy a TV megjelenése a falvakban is megváltoztatta az évezredek alatt kialakított, a Nap ritmusához igazodó élet ritmusát.

Néhány példa segítségével szeretném bemutatni, hogyan működik az a társadalom, amelyben a Napnak jelentős szerepe van a mindennapi élet alakításában, s hogy az a társadalom, ahol ennek jelentősége jóval kisebb.

Már a térbeli és időbeli tájékozódásban is jól érzékelhető ez a különbség. Míg a városban élő emberek igen ritkán hivatkoznak egy helymeghatározás esetén a Nap járását jelző égtájakra, a természet közelében élő embernek már pl. a fa északi oldalának felismerése is fontos tájékozódási szempont. De a két életforma közötti különbség még jobban kidomborodik az időbeli tájékozódás összehasonlításánál. Míg a falusi emberek – különösen - a villany bevezetése előtti időkben – napi és éves munkájukat is a Nap mozgásához igazították, addig a városokban ez a kapcsolat egyre gyengébbé vált. Természetesen ez nem szűnt meg, hiszen a városokban is a legtöbben nappal dolgoznak és nyáron veszik ki a szabadságukat. De fokozatosan nő azoknak az embereknek a száma, akik éjszakai munkát végeznek (elsősorban a szórakoztatóiparnak és a biztonsági őrök számának gyorsütemű növekedése miatt) és az éves munka beosztásban is egyre kevesebb szerepe van az időjárás évszakonkénti változásának. Ezt a változást a „ciklikus” és „lineáris” időszemlélet különbségével írhatjuk le.

„A hagyományos paraszti időszemlélet talán leglényegesebb eleme a ciklikusság, mely sokkal inkább alkalmas a természeti környezet, az évszakok változásának megélésére, megértésére, valamint társadalmi és gazdasági tevékenységeik szervezésére, mint a lineáris időszemlélet….

A parasztok ciklikus időszemlélete két pilléren alapul, melyek közül az egyik a természet körforgása, a naptári időtartamok (évszakok, hónapok, hetek, napok) folytonosan ismétlődő rendszere köré szerveződő tevékenységek «időbelisége». A parasztok az évet kevésbé a négy évszak szerint osztják fel… nem is a tizenkét hónap az, mely éves időszemléletük alapja, sokkal inkább meghatározó a legjellemzőbb gazdasági tevékenység, mely majd minden esetben két részre tagolja az évet. Az egyik a téli időszak, a másik a nyári (gazdasági) időszak, mely a különböző közösségekben jól meghatározható időpontokban – általában rituális események kísérte választó vonal mentén – váltják egymást. …

A hagyományos paraszti ciklikus időszemlélet mellett a 20. század második felében egyre erősebben befolyásolta a falun élők időszemléletét egy más jellegű ciklikusság, illetve linearitás. A hó elejei fizetések rendszere következtében a családoknak rendszerint egy hónapnyi időre kellett beosztaniuk a büdzsét. Az év egyre inkább 12 hónap, semmint két gazdasági szezon alkotta ciklussá vált az emberek szemében. Az alkalmazotti munkakör az egyéni életpálya linearitását erősítette, gondoljunk csak a munkában eltöltött évek számával párhuzamosan emelkedő fizetésekre és az egyre magasabb munkahelyi presztízsre." (Bali János: A hagyományos paraszti időszemlélet átalakulása a 20. században. In: Kultúra és Közösség, 2000. II-III. szám, 81, 82, 85. o.)

Ma már kevesen tudják, hogy a mutatós óra működése is a Nap és a Hold járását mintázzák. Ezt jelezte néhány órán a kismutató végére helyezett Nap és a nagymutató végére helyezett Hold szimbólum.

E szimbólumok nélkül ez az összefüggés egyre ritkábban jut eszünkbe, s különösen nehéz ennek a kapcsolatnak a felismerése a számkijelzős órák esetében. Azaz elmondhatjuk, hogy a mezőgazdaságból élő emberek még úgy élték életüket, hogy pontosan tudták, hogy „az élet elképzelhetetlen a Nap nélkül”. S mivel tudták, hogy a Nap ereje élteti a növényeket, az állatokat és végső soron őket magukat is, tisztelték és becsülték a Napot.

Ennek a tiszteletnek egyik szép megfogalmazása az a mondat is, amit napnyugtakor mondtak: „Leszentült az áldott.” E tisztelethez hozzájárult az is, hogy nyaranta megtapasztalhatták a Nap pusztító erejét is.

A városokban élő embereket mindeddig sokkal kevésbé foglalkoztatta az időjárás változása és a Nap napi vagy éves ciklusa. Egyre több olyan eszköz áll a rendelkezésünkre, amely a Nap számunkra zavaró hatásait kiküszöböli, vagy a Nap embert segítő „szolgáltatásait” helyettesíti. (Villany, óra, iránytű, zárt és fűtött közlekedési eszközök, modern fűtéstechnikák, klímaberendezések…) Ennek következtében egyre inkább úgy érezhetjük, hogy életünket függetleníthetjük az időjárás változásaitól és a Nap mozgásától. Ennek eredményeként a Nap tisztelete is háttérbe szorult.

A Nap-tisztelet háttérbe szorulásának azonban van egy másik jelentős magyarázata is. Ez pedig az a szemléletbeli változás, amely a Nap és az emberek viszonyát alapvetően befolyásolta. Láthattuk, hogy a Napot milyen sok társadalomban istenként tisztelték. Ez az egykori „Napisten” mára „magas hőmérsékletű gázgömbbé változott”. A több évezreden keresztül megszemélyesített Nap ilyen jellegű tárgyiasítása alapvetően megváltoztatta a Naphoz való viszonyunkat is. Mindössze egy csillag (közeli csillag) a megszámlálhatatlan csillagok közül. S olyan csillag, amelynek energiáját – mint olyan sok más természeti erőforrásnak – a saját javunkra korlátlanul felhasználhatjuk.

A klímaváltozást olyan hatásnak is tekinthetjük, amely arra utal, hogy az energia felhasználásában új korlátokat is figyelembe kell vennünk. S egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a Nap ártó hatásai ellen felhasznált, végső soron a Napból származó növekvő energiaforrás - öngerjesztő folyamatként - nem rontja-e tovább az élet lehetőségét a Földön.

Lehetséges, hogy az újfajta veszélyek felismerésének is szerepe van abban, hogy a társadalom egy része nem fogadja el a Nap tárgyiasítását jelentő szemléleti változást.

A Nap-tisztelet több évezredes hagyománya igen erőteljesen tovább él, illetve újjá éled. Ezt jelzi az a néhány új vallási mozgalomban a Nap kitüntetett szerepe. De erre utalnak a gyermekrajzok elemzései is, amelyekben a gyerekek gyakran szemet és szájat rajzolnak a Napnak. Ennek a szemléletbeli változásnak az új megoldására vállalkozott egy csillagász is, aki a következő kérdést fogalmazta meg könyvében:

„Mivel a Nap természetét szeretnénk megismerni, jelenségeit elsősorban abból a szempontból kell sorra vennünk, amely a Nap élő vagy élettelen természetének kérdésében a legfontosabb lehet.”(Grandpierre Attila: Az élő világegyetem könyve. Válasz Könyvkiadó, Bp. 2002. 62. o.)

Ebben a megközelítésben úgy is megfogalmazhatjuk a jelenlegi klímaváltozást vagy más szavakkal globális felmelegedést, hogy „a Nap haragszik az emberekre”.

A modern társadalmakban a Nap tiszteletét a Nap energiájának felhasználására való törekvés és a Nap melegétől való félelem váltotta fel. A veszélyek elhárítására egyre többet költünk és már megfigyelhetők azok a jelek, amelyeket e félelem társadalom alakító hatásaként is értelmezhetünk. Ezek közé tartoznak például azok a nyár elején megjelenő figyelmeztetések, amelyek viselkedésünk több szempontból történő megváltoztatását javasolják. Vonatkozik ez a táplálkozási, öltözködési, idő-felhasználási és még a bevásárlási szokásaink megváltoztatására is. S ma már egyre több épület ablakában fedezhetjük fel az évekkel ezelőtt még ritka klímaberendezéseket. Elképzelhető, hogy a legeredményesebb és a legkevesebb energiát igénylő védekezés az lenne, ha a mai modern életünk ritmusát is megpróbálnánk egyre jobban a Nap ritmusához igazítani. Ennek egyre több jelével találkozhatunk az emberi életfeltételek változásait legérzékenyebben érzékelő intézményekben: az egészségügyben. Ezt elsősorban a kronobiológiai kutatások eredményeinek köszönhetjük. A kronobiológia egyik kutatási területe a Nap és a Hold emberi egészségre gyakorolt hatása. E kutatások szerint bármennyire is elterjedt a modern társadalmakban a lineáris időszemlélet, az emberek egészségi állapotában bekövetkező változásokban számos olyan jelenség figyelhető meg, amelyekben a ciklikusság kimutatható. Ezeknek a ciklusoknak egy része a Nap (napi és éves) más része a Hold ciklusához kapcsolódik.

Minderről a következőket olvashatjuk egy a kronobiológia eredményeit ismertető és az alvás ritmusát vizsgáló könyvben:

„Az egész folyamat tehát úgy fest, mintha belülről is éreznénk, hogy «hány óra van», és ennek függvényében álmosodnánk el, még akkor is, ha előző éjjel egy szemhunyásnyit se aludtunk. A «belülről» kifejezés nem metaforikus értelmű: szabályszerű napszakos ingadozásokat írtak le a testhőmérsékletet (Monk,1991), a hipotalamusz-hipofizis-mellékvese tengely működését és a kortizolszekréciót (Bagdy, Chrousos és Calogero, 1991), a dorsolaterális-caudális dopamintranszmissziót (Paulson és Robinson, 1994), a perifériás norepinefrinszintet (Bemmel, van Smeets és van Diest, 1986), a prolaktinszekréciót (Stroe és Gozariu, 1997), a melatoninszekréciót (Lushington, Encel, Dawson és Lack, 1995) és más biológiai változókat illetően.

A biológiai és szubjektív - viselkedésbeli – változók szabályszerű napszakos ingadozásai képezik a cirkadián ritmusokat, ez a kifejezés az említett fluktuációk hozzávetőlegesen 24 órás periódusidejét fejezi ki (Kukorelli, 1991, Groves és Rebec, 1992, Schwartz, 1997). (Bódizs Róbert: Alvás, álom, bioritmusok. Bp. Medicina, 2000. 45. o.)

Ilyen cirkadián ritmusokat figyelhetünk meg a születések számának alakulásában, a halálesetek bekövetkezésének idejében és néhány betegség előfordulásának gyakoriságában. De a gyógyítás idejének megválasztásában is jelentősége van az időpont megválasztásának. Például az operáció idejének megválasztásában, a pszichés betegségek megelőzésében és kezelésében. Az egyik legújabb irányzat képviselői szerint pedig a gyógyszerek mellékhatása jelentősen csökkenthető, ha a szedés idejének megválasztásánál sokkal jobban figyelembe veszik a Nap mozgását.

Mindezek azért figyelemreméltóak szociológiai szempontból, mert elképzelhető, hogy ez a tudás – azaz a Nap és az ember egészségi állapota közötti kapcsolat egyre részletesebb ismeretek – a társadalom életében is változásokat eredményezhet. Részben a gyógyító szakemberek között következhet be – a mai körülmények között egyre élesebb versenyben – egy az eltérő sikereken alapuló szelekció, másrészt az egyes emberek életesélyeit is befolyásolhatja, hogy saját maga vagy pedig gyógyítója figyelembe veszi-e az un. cirkadián ritmusok hatását.

Mind a klímaváltozás, mind az egészségügyi kutatások eredményei arra utalnak, hogy életünkben jelentősebb szerepet tölt be a Nap, mint ahogy azt az elmúlt évszázad közvélekedése és tudományos eredményei alapján gondoltuk.

Az egész társadalom életében jelentős változásokat eredményezne, ha a ma domináns „védekezéses” megközelítés helyett életünk ritmusát megpróbálnánk a jelenleginél jobban összhangba hozni a Nap ritmusával. Ennek azonban fontos előfeltétele lenne a Napnak „mint az élet forrásának” - a mai kor szellemiségének megfelelő - tisztelete.

Megjelent az „Agro-21” Füzetek 2003. 32. számában